
 |
MAG T e l e v í z i ó
2367 Újhartyán, Hősök tere 4. Faluközpont I. em.
Tel./Fax: (29)372-672
Mobil: 06-20-240-9604, 06-70-628-5672
magtv@magtv.hu
Köszöntöm kedves Nézőinket! Önök a Mag Televízió műsorát látják!
Ezekkel a mondatokkal indítottuk el 2008 február 13-án este 19 órai kezdettel televíziónkat a 29-es körzetben a 85,25 MHz-es frekvencián.
Számunkra történelmi volt ez a pillanat, hiszen több mint féléves kemény munka lezárását, és egyben a közvetlen felelősségvállalás kezdetét jelentette.
Sokan és sokat nézünk televíziót. Beszélünk róla, befolyással bír a gondolkodásunkra. Kutatások állítják, hogy kevés kivételtől eltekintve, a televí-
zió a legbefolyásosabb tagja családjainknak.
Éppen ezért nagyon fontos, hogy az így kapott lehetőséget mire és hogyan használjuk. Kreatív, a szakmájában sok éves gyakorlatot szerzett, alkotókból álló csapatunk közös nevezője, az érték.
Ezentúl hetente három alkalommal, szerdán és csütörtökön este 7 órakor, vasárnap 14 órakor láthatnak bennünket.
A Mag Televízió indulásával újra szeretnénk színezni a média palettáját. A választás lehetősé-
gét kínáljuk Önöknek úgy, hogy televíziónk köz-
ben igyekszik együttműködni a környezetünkben működő médiumokkal.
Jelenleg tíz településen:
Dabason, Inárcson, Kakucson, Ócsán,
Örkényen, Pusztavacson, Táborfalván,
Tatárszentgyörgyön, Újhartyánon
és Újlengyelben láthatnak bennünket.
A műsorainkkal és a képújsággal az itt élő embe-
reket szeretnénk szolgálni azáltal, hogy részletes és megbízható információkat adunk a térség sokakat érintő eseményeiről, kulturális, politikai, társadalmi és gazdasági élet hírértékű megnyilvánulásairól.
A Rádió Dabasban elhangzó szlogenünk is erről szól. Önökért vagyunk, nem Magunkért.
Tölli Andrea felelős szerkesztő
MAG Televízió partnerei
Újhartyán Község
Újhartyán honlapja

93.4 Rádió Dabas honlapja
GoVisual Studio
GoVisual Studio honlapja

Williams TV Stúdió honlapja

Dabas-Diego Sportcsarnok
Cégek és Szolgáltatók Webes hirdetési felülete
www.mesterekinfo.hu
Csernák Péter - quad versenyző
Csernák Peti honlapja
Závodszky Design - tervez és kivitelez
Závodszky design honlap
|
Munkatársak

Balázs Imre Logisztikus

Kátai Beáta Asszisztens

Gergely Erzsébet Tanácsadó, asszisztens

Kátai Katalin Bemondó 70/522-5922

Kátai Ferenc Operatőr 20/983-3326

Tölli Andrea Főszerkesztő 20/240-9604

Balázs Zoltán Informatikus mérnök, vágó 70/628-5672
|